A Kárpát-medence a Kárpátok, az Alpok és a Dinári-hegység vonulatai által körbevett nagy kiterjedésű medence Közép-Európában, nagyjából a Duna középső folyásának vízgyűjtőterületét foglalja magába.
A Kárpát-medence területén ma számos ország osztozik, ezek Magyarország és Szlovákia teljes egészében, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia és Ukrajna pedig kisebb-nagyobb területrészekkel.
Földrajz
A Kárpát-medence Európa legnagyobb hegységközi medenceegyüttese, amely a miocén kori felszínfordulat után, a Kárpátok kiemelkedésével és a belső területek besüllyedésével, majd a pliocén kori Pannon-tenger kiszáradása során alakult ki.
A talaj vastagsága változó, legvastagabb Pozsonytól egészen Győrig.
Bár a csapadék nem bőséges, a növényzet számára általában elegendő mennyiségű eső esik, és a Kárpát-medence igen fontos mezőgazdasági régió, a hatalmas kiterjedésű lösztalajjal borított síkságok rendkívül termékenyek.
A Kárpátok hegyvonulatai gazdagok a különböző ércekben, mint a vasérc és a réz. A történelem folyamán nagy gazdasági szerepet játszottak az Északi- és Keleti-Kárpátok aranylelőhelyei és sóbányái.
Történelem
A Kárpát-medence területén több helyen is megtalálták az ősember emlékeit. A korai ősember (késői előember) maradványát Vértesszőlősön, a neandervölgyi ember legfontosabb leleteit pedig a Bükk-hegységben találták meg („Samu” maradványai, Subalyuk, Istállóskői-barlang, Szeleta-barlang).
A Homo sapiens megjelenése a területen mintegy 20 000 évvel ezelőttre tehető. Az érdi barlangban talált emlékekből ismert érdi ember használta az első ismert hústároló vermet. Az i. e. 6. évezredben megjelenő első újkőkori földművesek számára a Kárpátok viszonylagos védelmet biztosítottak, a földművelésre és állattartásra egyaránt alkalmas síkságok és a vízbőség vonzotta a különböző népcsoportokat. Az Erdélyben az i. e. 5. évezredben virágzó Vinča–Tordos-kultúra tekinthető egyes kutatások szerint a világ első írásos műveltségének. (Az 1961-ben felfedezett híres tatárlakai lelet a sumer írásnál valószínűleg 1000 évvel előbbi időből származik.)
A legkorábbi név szerint is ismert népek a vaskor idején az Alföld vidékén a lovasnomád szkíták törzsei, a hegyekben és dombvidékeken pedig az illír törzsek közé tartozó pannonok és azalok, a különböző kelta népcsoportok (eraviszkuszok, boiok, ózok, szkordiszkuszok, kotinuszok), valamint a trák törzsekhez tartozó dákok. Később újabb lótartók, a szarmaták jelentek meg, valamint az első germán népek, a kvádok és markomannok. Az 1. század során a Római Birodalom elfoglalta a Dunántúl területét, majd Erdélyt. Az előbbi Pannonia tartomány, az utóbbi Dacia tartomány részét képezte. A 3. századtól az Ázsiából meginduló népvándorlás során egyre gyakoribbá váltak a rómaiak elleni barbár támadások. A rómaiak ezért előbb Daciából, majd az 5. században Pannoniából is kénytelenek voltak kivonulni és a helyüket új népek vették át: a germán törzsekhez tartozó vandálok és gótok, majd a lovasnomád hunok. Attila király hatalmas eurázsiai birodalmának a Kárpát-medencében volt a központja.
A hunokat birodalmuk bukása után a herulok, longobárdok és gepidák, majd a 6. században az avarok követték. Az utóbbiak Baján vezetésével alapították meg egységes Kárpát-medencei államukat, amely mintegy 250 évig állt fenn. A Kárpátok völgyeibe (a mai Szlovákia és Erdély vidékére), valamint az északi és dunántúli középhegységekbe a szlávok törzsei költöztek, akik az avaroknak határőrnépekként szolgáltak. Az avarok uralma a 9. században dőlt meg, amikor Nagy Károly a Frank Birodalomhoz csatolta a Dunántúlt, a terület népét pedig keresztény hitre térítette. Az Alföld és Erdély avar fejedelmei ugyanakkor bolgár fennhatóság alá kerültek. A század második felében a szláv Morva Birodalom vonta rövid időre ellenőrzése alá a Kárpát-medence északi és nyugati területeit. A morva és bolgár uralomnak a magyar honfoglalás vetett véget 895-ben. A magyarok fokozatosan az egész Kárpát-medencét ellenőrzésük alá vonták, majd 1000-ben a Magyar Királyság alatt egyesítették a terület népeit. A Kárpát-medence története során egyedül a magyaroknak sikerült tartós államot létrehozniuk a területen.
A honfoglalástól 1918-ig a Kárpát-medence népeinek története túlnyomó részt a Magyar Királyság keretében zajlott. A honfoglalás kori magyar fejedelmek korszakát 1000-től a Magyar Királyság uralma követte, amely történelmének legnagyobb részében szinte az egész Kárpát-medencét magában foglalta. Ez alól csak a 150 éves török hódoltság kora, valamint Erdély 1540-1867 közötti különállása jelentett kivételt.
1918-tól, illetve hivatalosan 1920-tól (Trianon óta) Magyarország állami területe a Kárpát-medence középső részére korlátozódott. Ettől az időtől kezdve magyar történelem alatt tehát a mai Magyarország területének történetét és a kisebbségi magyarok történetét értjük. A Kárpát-medence Magyarországon kívülre került részeinek politikai története 1920-tól négy megnövekedett területű, illetve újonnan születő állam történelmeként zajlott tovább. Ezen államok száma 1945-től ötre, majd az 1990-es évektől hétre emelkedett.
