A magyarságnak a Tisza az elemi erőt, a megfékezhetetlenséget, a szabadságot jelentette és jelenti a mai napig. A legmagyarabb folyónak tartották, ugyanis magyar földről eredt és magyar földön ömlött a Dunába. Jelenleg mindkét ága ukrán területhez tartozik. A két ág, a Fekete- és a Fehér-Tisza Rahónál, a város központjától mintegy 3-km-re, a Tiszabogdány felé vezető elágazásnál egyesül, s innen már szőke Tiszaként ömlik a Dunába. Amikor nincsenek esőzések, áradások gyönyörű látványt nyújt a két ág „összeölelkezése”.
A Tisza még őseinknél a szomjat oltó vizet és a halban gazdag táplálékforrást jelentette. A folyó évszázadokon keresztül biztosított megélhetést az itt élőknek; a máramarosi sót, míg nem volt vasút, a Tiszán úsztatták, valamint a Kárpátokból kivágott fát szintén. A fák úsztatására a folyó több mellékágán zsiliprendszert építettek.
A legenda a Tisza keletkezéséről: Meg volt már teremtve az egész világ, megvoltak a hegyek, völgyek, kisebb és nagyobb folyók, csak még a Tisza állott ottan az Úr zsámolyánál. – Hát teveled mit csináljak, szegény fejeddel? – kérdi az Úristen. – Csak bízd rám atyám – mondja, Jézus Krisztus –, majd eligazítom én! Azzal Jézus elővett egy szamarat, s azt mondja a Tiszának, hogy menjen utána, mindenütt a barázdában. Azután nekivetette az ekét a földnek, szántotta a folyónak az ágyat, az pedig ment mindenütt a nyomában. Hanem szerteszéjjel igen sok cötkény (szamárkóró) volt mindenfelé, a szamár pedig éhes volt, meg amint tudjuk nagyon szereti a cötkényt: egyikhez is hozzákapott, a másikhoz is hozzákapott, s nem haladt egyenesen, hanem ide-oda rángatta az ekét. Azért olyan girbe-gurba, csivirgős-csavargós a Tisza folyása.
