Boriszlav (ukránul Борислав) megyei alárendeltségű város a lembergi területen. Az egyetlen olyan város, ahol gazdag kőolaj, földviasz- és földgázlelőhely található.
A város az Ukrán Kárpátok északkeleti hegyoldalán, a Tiszmenica hegyi folyó völgyében fekszik 308-641 méter tengerszint fölötti magasságban. A T-1413-as autóúton délnyugatra, 11 km-re található Drohobics, a járási központ. Boriszlavon keresztül folynak Tiszmenica mellékfolyói: Ratocsinka, Kruselnyica, Bezimennij/Nevetlen, Ropnij, Ponerlyanka, Loseny stb., amelyek, ha áradni kezdenek, nagy pusztítást okoznak ebben a térségen.
A drohobicsi-boriszlávi ipari térség része (Boriszlavon kívül ide tartozik Sztebnik, a truszkaveci, valamint a szhidnicai üdülőhely is).
Boriszlav közelében i. e. I. évezredben a Kaminy sziklacsoporton volt a bronzkorszakban ezen a vidéken elő trákiai törzs pogány szentélye. A Kaminy sziklán a tudósok 270 különböző ékírást találtak. A IX-XIII. században ezeken a sziklákon állt a Tusztany óorosz erődítmény.
A város neve attól a kolostortól ered, ami körül később kialakult a település. A város déli részét Potoknak (Folyamnak) nevezték el, az északi területet pedig Novij Szvitnek(Új Világnak). A mai Boriszlav olyan őskori települések helyén áll (Boriszlav, Kotoni Bán, Gubics, Mraznica, Tusztanovics - utóbbi neve a Tusztány erődítménytől ered), amelyeket a XIX. század második felében kezdtek létrehozni és a XX. század elején szerveződtek egy várossá.
Boriszlavot először Jadviga lengyel királynő 1387. március 19-i okmányában említik.
A XV-XVIII. században Boriszlav egyike lett Ukrajna legnagyobb sófőző központjainak. Innét szállították a sót Litvániába, Lengyelországba, Magyarországra és Romániába. A XVIII. század végére megtorpant a sóipar fejlődése, aminek következtében Boriszlav jelentéktelen kis falucskává változott. Ez a tendencia a kőolajbányászat kezdetéig figyelhető meg.
Lengyelország első felosztása (1772) során Boriszlav Kelet-Galícia részeként a Habsburgok (később az Osztrák, Osztrák-Magyar Monarchia) hatalma alá kerül. A XIX. század közepétől Boriszlav híres kőolaj, földgáz és földviasz bányászati központtá válik.
A boriszlavi földviaszlelőhely (1854-ben hozta létre Robert Doms lembergi ipari vállalkozó) tartalékaiban és előállítási mértékében az egyik leggazdagabb a világon . A XIX. század második felében a boriszlavi földviaszt használták fel az Európa-USA közti első transzatlanti vezeték szigetelésére. A kőolajat először kutak ásásával bányászták, majd 1861-től R. Domson fúrótornyainak segítségével állították elő az anyagot.
A boriszlavi kőolajlelőhely ipari használata a XIX. század 60-as éveiben kezdődött meg és 1909-ben elérte a világ kőolaj előállításának 5%-át.
1972. december 31-től Boriszlavban sor került a vasúti vonal letételére.
A kőolajipar fejlődésével a Tiszmenica jobb partjánál megkezdték kiépíteni a Panszkij /Úri/ utcát (mai neve Sevcsenko út), a jövőbeli város főútvonalát. A kőolajiparban dolgozó munkások migrációjával bővült Boriszlav lakossága. A korábbi falu területén kőolaj és földviasz magaslatok jelennek meg. USA, Kanada, Belgium, Franciaország, Németország cégei igen komoly és kimerítő fúrásokat végeztek, ám nem fordítottak figyelmet a munkavédelmi biztonságra és a környezet megóvására.
A halálozások és a munkaképtelenség mindennapos jelenségeivé váltak a kőolajbányászatnak. A környezetben pedig végleges károkat okoztak. Ivan Franko Boriszlav nevet című regény szerzője az akkori Boriszlavot "Galíciai pokolnak" nevezte.
Lengyelország Miniszteri Tanácsának rendelete értelmében 1930. május 20-tól Boriszlavhoz csatolták a környező településeket, 1933. július 26-tól pedig hivatalosan is meghatározták városi jogait.
A kőolajipar fejlődése a gazdasági világválság miatt megtorpant, később pedig fokozatosan leállt a lelőhelyek teljes kihasználása miatt. A második világháború ideje alatt a boriszlavi kőolajat a hitleri Németországba szállították. A háború után a Visla operáció következtében a területre sok lemkó, a mai Lengyelországból származó lakos települt át. A lengyelek a kőolajipari gazdaság irányítóiként Lengyelországba költöztek, őket a helyi szakemberek váltották fel. Az új lelőhelyek feltárása révén 1969-ben Boriszlavban elérték a maximális előállítási értéket: 569 tonnát.
A legfőbb iparág a kőolajipar (Boriszlav-Naftohaz vezetőség, a fúrótornyok munkáját irányítja). A kőolajat a drohobicsi kőolaj-feldolgozó gyárba, a földgázt pedig a boriszlavi gázfeldolgozó gyárba szállítják.
A boriszlavi lelőhelyek fejlesztési perspektívái a 3000 méterrel lejjebb található kőolaj új bányászati eszközökkel való felhozása révén valósíthatóak meg.
Az egyéb iparágakat 19 ipari vállalkozás és kisvállalkozás képviseli.
Nemrégiben Boriszlav vidékein ásványvíz forrásokat találtak, ami lehetővé teszi a település üdülő városként való fejlődését.
Látnivalók:
- Történelmi Vidékmúzeum - a T. Sevcsenko úton áll az épülete, 1989-ben lett megalapítva. A kiállított tárgyak 5 teremben vannak elhelyezve. Ezen kívül van egy terem az állandó kiállításokra.
- Ukrajna Kőolaj és Földgázipari Múzeuma - 1972-ben lett megalapítva a Kőolajiparosok Kultúra Palotájában. 1973-ban a múzeumban 502 különböző (ebből 272-állandó) kiállítási tárgyat tartottak nyilván.
- Boriszlavban található a templomépítészet legnagyszerűbb mintája - Szt. Anna temploma, és az egykori (1902-ben épített) Szent Barbara kolostor.
- A turisták figyelmét mindenképpen felkelti Szt. Miklós temploma (1899) és A jobbágyság eltörlése emlékjel (1948. május 15).
