Kenézpatak (or. Чёрный Поток - Csornij Potyik) hegyi település az Ilosvai járásban, Ilosvától 16 kilométerre a Borló és a Hát völgyében.
A kenézpataki falusi tanács irányítása alá 4 további község tartozik: Végmártonka (or. Крайняя Мартынка), Nagyábránka (or. Локоть), Oláhcsertész (or. Подгорное), Kisábránka (or. Смологовица).
Kenézpatak területén késő bronz kori (i.e II. évezred vége) leleteket tártak fel és találtak itt Kr.e. VI-IV. századi kurgánokat is.
1260-ban tesznek említést róla először a történelmi források. A mai település megalapítását az 1600-as évekre teszik.
A fasiszta megszállás éveiben a falu közelében működött egy partizán egység. Az, hogy a falu lakossága is részt vette ennek tevékenységében mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1944-ben a nácik felégették a falu nagy részét.
A falu 1944. október 24-én szabadult fel a náci megszállás alól.
A falu lakossága két emlékművet emelt a II. világháborúban elesettek tiszteletére.
Az első emlékoszlop a falu elején jobbra található, közvetlenül egy autós pihenőhely után egy kisebb rét közepén. Ezt azoknak az áldozatoknak állították, akik a falu szülöttei közül elestek a nácikkal folytatott harcokban. Nevüket feltüntetik az emlékművön is.
A másik a falu központjában található. 1944-ben emelték a nácikkal folytatott harcban elesett partizánok tiszteletére.
A falu területéhez tartozik egy természetvédelmi park, amelyet nemes egyszerűséggel a környéken élük csak „Zacsarovnij Kraj”-nak hívnak. Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint ’Elvarázsolt Táj’. A park 6100 hektárú területének 2400 hektárán az ichtiológia (halak tanulmányozásával foglalkozó tudomány) szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek. De persze a park állatvilága ennél sokszínűbb. Többek között él itt szarvas, barnamedve, vaddisznó, hiúz. A park területén lehetőséget biztosítanak a kempingezésre is.