Kolomija (ukr. Коломия) Ukrajna ivano-frankovszki területén található, a Kolomijszki járás közigazgatási központja. A Prut folyó partján fekszik, 65 km-nyire a területi közigazgatási központtól, Ivano-Frankivszktól. A város napjainkban, mint vasúti csomópont és mezőgazdasági termékek kereskedelmi központja ismert.
Kolomiját történelmi dokumentumokban először 1240-ben említik, amikor Danilo Halickijt, a bojárok elleni harc vezetőjét mongol-tatár támadás érte, ami a települést is érintette.
Kolomija erődje a Prut vidék védelmének egyik fontos állomása volt. Régészek véleménye szerint az erőd már a XII. század közepén létezett, amikor a galíciai határ elérte az Alsó-Duna vidékét, és a szárazföldi kereskedelmi útvonal egyik jelentős államosa volt - a Berladszkaja út Halicstól Volonyig húzodott a Duna mentén.
Létezik néhány hipotézis a város elnevezésének eredetéről. A leginkább elfogadott, hogy a horvát „kolomije” (коломийе) (vízzel telített mély árok) szóból ered az elnevezés, mivel Prikarpattya területén lakott a VII-X. század között a fehér horvátok törzse.
A Berladszkaja út napjainkban is megőrizte a városban saját történelmi jelentőségét, és az itt élők régóta Sztaraja (Öreg) útként ismerik. Az út fölé magasodó dombon, a Fekete Patak folyó fölött állt egykor az erőd, átellenben pedig az egykori piactér taláható, amit napjainkban Öreg (Sztarij) piacnak neveznek az itt élők.
Valószínű, hogy a kolomijszki erőd pusztulásának ideje 1259, amikor is a mongol-tatár vajda Burundaj óhajára Danilo Halickij lerombolta minden erődítményét – a kolomijszki várat felégettette.
A későbbi erődítést a mai város központi részéhez közel építették fel. Ezt a helyet a történeti forrásokban Öreg Udvarnak (Sztarij Dvor) nevezik. 1411-ben, 1448-ban és 1517-ben kelt dokumentumok is említést tesznek, az itt álló védelmi szerepet betöltő várról.
1405-ben Kolomija megkapta a magdeburgi jogot. A város gyors fejlődésnek indult a Fekete Patak partján, majd fokozatosan terjeszkedett észak felé, az Prut közelébe, illetve nagy építési munkák indultak kelet és nyugat felé is. Kolomija fontos privilégiumokat kapott – vásártartási jogot, sólerakat volt, saját súlymértéket használhatott. Engedélyt kapott néhány városi céh és műhely megnyitására, valamint a környező falvak adóinak összegyűjtésére.
Kolomija főleg Lengyelországból, Németországból érkező kereskedőkkel állt kapcsolatban. A városon haladt keresztül a Kijev, Magyarország és Csehország felé vezető kereskedelmi út.
Pokuttya és Kolomija vidéke állandóan rablások és háborúk színtere volt. Ennek következtében a várost nem egyszer felégették, földjeit letarolták, lakosságát többször leigázták és rabságba hurcolták. A tatárok évenként ismétlődő hadjáratai tették leginkább tönkre a vidéket.
Az új várat a város fölé magasodó dombra építették, ahol később a városi gimnázium is állt. A város ebben az időben Lengyelország fennhatósága alá tartozott. Az új erődítményt IV. Kázmér király építtette Máriának, aki a moldvai fejedelem özvegye volt. Ő felújította és megerősítette a várat. 1456-ban a város újabb privilégiumot kapott: megállíthatták a városba érkező kereskedőket, és arra kényszeríthették őket, hogy áruikat a város piacán adják el.
A következő évszázadban a vidéken viszonylagos béke honolt, de hamarosan a hatalmi vákuumban, amit az Arany Horda hagyott maga után egy új birodalom árnyéka tűnt fel, az Oszmán Birodalomé. Azonban miután a lengyel király vazallusi esküt tett, az agresszió megszűnt. A harcok majd 1589-ban újultak ki, amikor a török a határt átlépve szinte azonnal elfoglalta Kolomiját, 1620-ban pedig teljesen felégették a települést.
A vár környékét földdombbal, őrtoronnyal, és több vizesárokkal erősítették meg. A Sznyatina és Obertina felőli bejárat előtt felvonóhíd állt. Az új vár közelében egy dominikánus kolostor is állt egykor. Később, miután az említett dominikánus szerzetesrendbeli kolostorokat 1788-ban bezárták, az épületet átvette a városvezetés. 1855-ben a monostor helyén megépült a Szent Mihály templom.
1772-ben, Lengyelország utolsó felosztása után a terület Ausztria része lett. 1781-ben a város a Sztanyiszlavi kerület része lett, és részben elvesztette hajdani járási központ funkcióját. 1811-ben hozták létre a Kolomijszki körzetet. Ebben az időben a város külső kerületiben egyre több német települt le.
1865-ben tűzvész pusztította el a régi városházat (és az egész levéltári archívumot) és több házat. Ezért 1877-ben a főtér sarkán avatták fel az új városházát. Ebben az időben jelennek meg Kolomijában az első kőépületek, és fokozatosan eltűntek az öreg faépületek.
Az új időszakban a város újra fejlődésnek indult. 1866-ban kezdődött meg a Lemberg – Csernovci vasútvonal kiépítése, valamint a Jaszi és Bukarest vonalnak is egyik fontos állomása volt a település. Kolomijában és a környező falvakban növekedett a száma az kisvállalkozásoknak, céheknek, műhelyeknek. Fejlődött a fakitermelés és a téglagyártás, virágkorát élte a kereskedelem. 1899-ben építették meg a kőolajfeldolgozó üzemet.
1861-ben nyílt meg az első városi gimnázium, ahol a tanítás német nyelven folyt, és 1900-ban létrehoztak egy különálló ukrán állami gimnáziumot. A kolomijszki gimnáziumban dolgozott és tanított számos közismert kultúrszemélyiség és művész.
1864-ben a városban megnyílt az első nyomda, 1865-ban pedig kiadták az első városi újságot, a Nép hangja (Голос народный) címmel, 1867-ben pedig megalapították az első könyvkiadó vállalatot.
A XX. század elején Kolomija egyike volt Halics legnagyobb városainak, és a város környékén megindult egy nemzetiségi mozgalom.
Az I. világháború kezdetekor több száz kolomijai és környékbeli lakos csatlakozott a Szicslövészekhez. 1914. szeptember 15-én Kolomijába megérkeztek az orosz hadak.
1918. március 3-án Kolomiján megrendezték az Államiság és a Béke ünnepét, amelyen körülbelül 30000 látogató érkezett Pokuttyából és egész Huculscsinából.1918. november 1-jére virradó éjjel az ukrán katonai bizottság elfoglalta Kolomiját és környékét. Az 1919. májusi támadás idején a lengyel hadsereg a hátországban - a Keletukrajnai Népi Köztársaságban (ЗУНР) - megütközött a román csapatokkal. 1919. május 24-én Kolomiját elfoglalták a románok, és később a lengyel hatalom okkupálta a vidéket.
A második világháború éveiben a városban gettót állítottak fel, amelyikben volt eleinte 18 ezer zsidó élt. 1943-ban 16 ezret a belzseci koncentrációs táborba deportáltak, és itt megölték őket. 1944. március 28-án a szovjet hadsereg szabadította fel a várost.
A szovjet években Kolomija jelentős ipari központá vált. A 90-es évek elején a városban több mint 50 ipari, fuvarozási, építőanyag kereskedelmi vállalat működött, s ezek több mint 20 ezer embernek adnak munkát.
Kolomija virágzó iparváros és kulturális központ. Az utóbbi években a város egyben Prikarpattya egyik turisztikai központjává is vált. Felújították a város központi szerepét, fejlődik a turisztikai infrastruktúra, egyre több új hotel épül. Minden csütörtök kora reggelén (körülbelül 3-8 között) Kolomijában megnyitja kapuit a vásár, ahol meg lehet venni vagy meg lehet rendelni a kívánt tárgyakat közvetlenül a mesterektől.
A városban számos építészeti emlékmű található. Ezek közül a legfontosabbak:
- az 1587-ben épült Megváltás templom, vagy Monostor
- egy XVIII. századi kétszárnyas harangtorony
- az 1775-ben épült Szűz Mária görög katolikus templom
- az 1855-1873 között épült Szent Mihály székesegyház
- az 1875-1901 között épült Gimnázium
- és Loyolai Szent Ignác római katolikus templom (1895-1897)
A városban számos múzeum is található. Közülük említésre méltó a Joszafata Kobrinszkoho atya által alapított Kolomijszki Népművészeti Múzeum, valamint a Hímestojás (Piszanka) Múzeum, amit 2000-ben helyeztek el jelenlegi épületébe, ami külsőleg egy hatalmas hímestojásra emlékeztet. A múzeum tulajdonában lévő hímestojás-gyűjteményét Ukrajna minden régiójából gyűjtötték össze, valamint Pakinsztánból, Srí-Lankáról és Lengyelországból is érkeztek kiállítási tárgyak.
Kolomija nevezetes sajátossága semmihez sem hasonlító atmoszférája: itt lüktet az élet, az utcákon sétáló sok fiatal élénkséget, vidámságot sugároz. Egy étterem asztalához leülve meg lehet figyelni a városiak életét. A városnak számos kellemes szöglete van: itt az ember szívesen barangol vagy mulat, mindenünnen kedves üdvözléseket hall, izgalmas és jóízű beszélgetésekre figyelhet fel, szóval itt ki lehet pihenni a munkás hétköznapokat, a tolongást.
